Balázs Artner presents...

slogan
hero guy
corner-left corner-right magamról

Miért írok blogot?

Ez a honlapom személyesebb és egyben leggyakrabban frissülő része. Itt osztom meg az éppen aktuális bejelentenivalókat és mindent, ami eszembe jut, illetve válaszolom meg az esetleges kérdéseket.

A How do you do rejtélye

Írta: Artner BalázsPublikálva: 2013-07-030 komment

Ki gondolta volna, hogy egy ennyire közismert angol kifejezés mennyi fejtörést tud okozni? Tegyük rögtön hozzá, teljes joggal.

 

Az alaphelyzet általában az, hogy a derék angolul tanuló azt hallja a tanárától az órán, hogy a „How do you do”-ra adandó válasz ugyanennek a kifejezésnek a megismétlése.

Vagyis:

How do you do?

How do you do?

 

Első ránézésre elég furcsán néz ki a dolog, de mit tehet a nyelvvel ismerkedő, elfogadja, hogy ez ilyen. Végül is angolok találták ki.

Ez azonban nem ad magyarázatot arra, hogy miért is van így.

A „How do you do” (mostantól rövidítve: HDYD) formailag egy kérdés, ez látszik a felépítéséből. Viszont egy kifejezés, vagy akár egy teljes mondat sem feltétlenül a szerkezet által határozódik meg. Ez alatt azt értem, hogy ez a látszólagos kérdés tulajdonképpen nem az. Nem egy valós kérdés, amire tényszerű, vagy bármilyen tartalmi választ kéne adnunk.

A HDYD egy üdvözlési forma, ebből következően a funkciója formális. Tulajdonképpen arra használjuk, hogy az elvárt udvariassági köröket lefussuk, ha a helyzet megkívánja, úgy, mint ahogy azt a „Nice to meet you” esetében tesszük. Ha már itt tartunk, hogyan is válaszolunk ilyenkor? Úgy van! Megismételjük: Nice to meet you (too). Vagyis, a kifejezés megismétlése korántsem olyan ritka válasz, mint azt első látásra gondolnánk.

Amikor magyarul „Jó napot!”-tal köszöntünk valakit, az elvárás nálunk is az, hogy ő is valami hasonlót fog válaszolni, tehát megelégszünk egy ismétléssel is. Mivel a HDYD is egyfajta üdvözlés, ebből a szempontból érthető, hogy a megismétlése hogyan válhatott az elfogadott válasszá.

Akinek ezt nem tanították meg (ez anyanyelvi /főleg NAm/ beszélőkkel is előfordulhat), azoknak nem jelent különbséget a HDYD és a How are you (mostantól rövidítve: HAY), pontosan azért, mert a mai világban nem is igazán tudják hova tenni. Ezek az emberek ugyanolyan kérdésként fogják elkönyvelni mindkét fajta kérdést, és körülbelül ugyanolyan választ is várnak rá. Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy a HDYD valójában nem egy (a hogylétre irányuló) kérdés, ezért a rá adott „I’m fine, thank you” válasz nem logikus/(helyes). (Habár, amikor megpróbáltam ennek utánanézni, ilyen szabályt nem találtam leírva sehol.) Viszont, rögtön azt is hozzá kell tennem, hogy ezzel manapság nem nagyon foglalkozik senki, mert a „HAY”-ra adott válaszaink is lényegtelenek a kérdező számára, sőt, maga a kérdés, habár valódi kérdés, ténylegesen csak a formalitás egyik eszköze. Mondhatnám úgy is, hogy udvariasságból „eleresztünk” egy How are you-t, ezzel jelezve, hogy észrevettük az illetőt és nem akartunk csak úgy elmenni mellette.

Itt említeném meg, hogy az Egyesült Államok egyes déli államaiban általános a „Howdy” használata, ami a HDYD megrövidült alakja. A „Howdy” egyértelműen üdvözlés, amire elegendő egy ismétléssel, esetleg egy „Hello”-val reagálni. A HDYD tulajdonképpen ugyanígy funkcionál, csak egy sokkal formálisabb közegben elképzelve.

A helyzetet bonyolítja az a tény, hogy ezek a kérdések nem csak nyelvtani szempontokat vetnek fel, hanem jócskán átnyúlnak az illem területére is. Ennek szabályai pedig felülírhatják a nyelvtant. Ez esetben például az a tény, hogy amikor feltesszük a kérdést, igazából csak nagyon minimális elvárásaink vannak a választ illetően, és még azok sem arról szólnak, hogy tényleg valós információkat várnánk az illető hogyléte felől. Pontosan az válhat kínossá, ha emberünk komolyan veszi a kérdést, és elkezd mesélni nekünk.

Csak csendben jegyzem meg, hogy a 18. század előtti időkben a HDYD HAY értelemben volt használatos, és valódi kérdésként funkcionált, nem pedig formális udvariasságként, de ez a mai használatát illetően nem sok vizet zavar.

Nos, ennyi kavarodás után nem is csoda, ha a szegény tanuló a fejét fogja, a legtöbb tanár pedig ezt megelőzendő, nem kalandozik el a részletek világába, hanem egyszerűen előadja a „How do you do”-ra „How do you do”-val válaszolunk változatot.

 

Összefoglalásként:

A régi időkben a HDYD egy bizonyos (felső) réteg köszönése volt, de ez a közeg manapság nagyon ritkán fordul elő az átlagember életében, ezért a HDYD egyre inkább kiszorul a hétköznapi üdvözlések közül, ezáltal viszont egyre inkább régiesnek, archaikusnak és exkluzívnak hat a modern angolt beszélők körében.

Ma már vannak helyette más, hasonlóan funkcionáló köszönések, amelyek közül jónéhány esetében szintén bevett szokás az ismétlés.

Ezek az új köszönések hasonlóképpen nélkülözik a konkrét jelentést, inkább csak funkcionálisan használjuk őket, és általában a megismétlésükkel zárjuk a helyzetet. (Nice to meet you / What’s up / Alright? / Nice day, isn’t?)

 

 

How are you doing, everybody? :)